Valójában két napja azon gondolkodom milyen bevezetőt írjak ehhez a bejegyzéshez. Olaszországot senkinek nem kell bemutatni azt hiszem, és szeretném elkerülni a sablonos úgy döntöttünk repülőre pattanunk jellegű kifejezéseket. Hiszen manapság senki sem dönt csak úgy hipp-hopp erről, nyilván a járvány miatt jobban meg kell gondolni mikor és hova utazik az ember.
Szóval nálunk ez az út tudatos tervezés eredménye volt, azt azonban a jelenlegi helyzet miatt az utolsó pillanatig nem tudtuk megvalósul- e végül. Szóval az úgy volt, hogy egy langyos nyári estén vacsora után azon töprengtünk a teraszon, hogy hova menjünk nyaralni a gyerekekkel. (A páromnak van három gyönyörűséges lánya, akiket minden nyáron velünk töltenek pár hetet, és ezalatt az idő alatt szívesen utazunk velük.)
Természetesen első körben a Balatont nézegettük, de hanyatt estünk az árak színvonalától, és elkezdtünk egy külföldi útban gondolkodni. Jött is a Skyscanner, és szépen sorban elkezdtük csekkolni az árakat, de valahogy nem találtunk kedvező ajánlatokat. Aztán hirtelen jött az ötlet, mi lenne, ha elvinnénk őket az egyik kedvenc helyünkre, a Sorrentói félszigetre, útba ejtve előtte egy Római városlátogatást. És bingó, találtunk olcsó jegyet és szállást is jó áron Sorrentóban! (Ez azért nagy szó, mert ez egy drága környék, főleg nyáron, így nagy kincsnek számít jó áron jó szállást találni.) Korábban kaptunk egy tippet, hogy a repülő jegyeket ne oda- vissza nézzük hanem külön-külön a két irányban, mert olcsóbb és ez valóban így is volt.
Végül e mellett az opció mellett döntöttünk: oadút a Wizzair Budapest – Nápoly reggeli 6 órás járatával (akkor még nem sejtettük, hogy ez egy világbajnok választás volt!) visszafelé pedig a Ryanair Nápoly – Budapest délután 6 órás járatával érkeztünk.
Az odaútra vissza térve, azért volt szerencsés választás a Wizzair korai járata, mert az olasz repterek az utazásunk napjára sztrájkot hirdettek ki 8-17 óra között. Na most a mi járatunk reggel 7.40-kor landolt a nápolyi reptéren, szerencsésen megelőzve az aznapi sztrájkot ( a későbbi járatokat mind törölték aznapra amik Budapestről érkeztek…) Így mi délben már Róma utcáit róhattuk, egyenlőre ugyan autóval, de miután lepakoltuk a csomagjainkat és gyorsan felfrissültünk a szálláson, nyakunkba is vettük a várost.
Nekünk felnőtteknek nem ez volt az első utunk az örök városban, így elő is jöttek az emlékek, no meg az is, hogy itt annyira meleg volt, hogy a vizet fagyasztva árulták, ami persze percek alatt kiolvadt a kezünkben. Ez azóta sem nem változott, az árusok továbbra is fagyasztva árulják a vizet, és Róma továbbra is igen forró klímával megáldott város. Ha jól emlékszem utazásunk napján 39 fok volt (légmozgás semmi, még egy kis nyomorult szellő sem fújdogált), szóval gondolhatjátok mennyire volt melegünk. No de kedvünket semmi sem szeghette, és ellátogattunk a nagyobb nevezetességekhez, úgy, mit a Colosseum, Forum Romanum, Victor Emanuell emlékmű, Spanyol lépcső, Trevi kút.
A városlátogatást valójában egy kis ízelítőnek szántuk a gyerekeknek, hogy felkeltsük az érdeklődésüket a történelem iránt és később vissza térve jobban megismerhessék ennek az ókori metropolisznak a történetét. Az élményt megspékelve, vagy inkább étvágygerjesztőként a nápolyi reptérről oda vezető két órás úton érdekes összefoglalókat hallgattunk Róma történelméről és fénykoráról, mintegy ezzel előkészítve a terepet arra, hogy miket is látunk majd városi sétánk során.
Ezeket a helyeket mindenképp keresd fel Rómában:
Colosseum
Forum Romanum
Palatinus-domb
II. Viktor Emánuel emlékmű (Monumento a Vittorio Emanuele II)
Trevi kút (Fontana di Trevi)
Spanyol lépcső (Piazza di Spagna)
Repülési tippek Covid alatt és után:
- A jelenlegi helyzet miatt érdemes a szokásos 2 óra helyett 3 órával hamarabb érkezni a reptérre. Bármikor vezethetnek be újabb ellenőrzéseket és egyéb plusz köröket, amiket felszállás előtt meg kell futni. Aki Wizzair-el utazik annak át kell esnie egy plusz ellenőrzésen, már a reptéren belül (a Duty Free után van a pult a nagy kijelzők alatt középen) hogy minden szükséges dokumentummal rendelkeztek-e.
- A repülő jegyeket érdemes nem retúr keresni, mert valami okból kifolyólag így drágább, mint külön-külön irányonként megvéve.
- Mi most tényleg naked jegyeket vettünk, semmi extra szolgáltatást nem vettünk hozzá (elsőbbségi, kézi poggyász, ülőhely választás) mert szerettük volna látni így milyen utazni. Nos elsőbbségi beszállás nélkül lehet élni, a helyed már megvan, a gép pedig úgysem száll fel, amíg minden utas nincs a fedélzeten. Az ülőhely kiadás random történt mikor online becsekkoltam, és képzeljétek el, hogy végül nagy lábteres helyeket kaptunk a középső vészkijárati sorokban (12-13 sor). Na nem egymás mellé, de egy 1 óra 20 perces úton szerintem ez nem is igazán számít. (a Ryanair már jobban szétültetett minket vissza felé, 9-11-14 és 22 sor, de mint mondtam olyan rövid az út, hogy nem bántuk egyáltalán). A poggyász méret is elegendő volt, még a tini lányok is befértek a megadott 40x20x25 cm-es méretű táskába. Lehet már kifejezetten ilyen méretű táskákat venni, mi ezekkel utaztunk.
- A repülőtéren és a repülőgépen a maszk használata kötelező. Ehhez nincs hozzá fűzni valóm, ez van és kész. Nyilván amikor eszel-iszol azért le lehet venni 🙂
- Reményeink, hogy üres reptérrel találkozunk és üres gépen utazunk azonnal szerte foszlottak, amikor beléptünk a reptérre. A gép oda és vissza felé is teljesen tele volt, és a repterek is szép forgalmakat bonyolítanak le.
Étkezéssel kapcsolatos tippek:
1. Kerüld a frekventált helyeken lévő éttermeket, mert azok a legtöbb esetben turista csalogató helyek, túlárazottak és erősen átlagos ételkínálattal rendelkeznek. Mi itt már annyira fáradtak voltunk a hajnal 3-as kelés után, hogy nem volt energiánk étterem után keresgélni, ezért a parkolóház felé menet beültünk egy útba eső étterembe és megvacsoráztunk a teraszon. Egyébként ezt a két éttermet néztük ki: Cacio e Pepe, Giger Sapori e Salute, remélem legközelebb lesz energiánk kipróbálni őket! App tipp: Gspotting! Szállás étkezés, és még sok más minden Gwyneth Paltrow-tól és csapatától, a Goop-tól!
2. Vegán fogásokat nem igazán szolgálnak fel minden étteremben, azt már tényleg keresgélni kellett volna. Ilyenkor én bevetem a jól bevált trükköt és paradicsomos tésztát rendelek (azt a legtöbb helyen parmezán nélkül készítik alapból, de azért jobb rákérdezni) egy nagy adag zöldsalátával, esetleg Margherita pizzát (vagy ha van az étlapon Marinara az még jobb) kérek sajt nélkül. Az a tapasztalatom egyébként, hogy bátran kell kérdezni és rendelni, mert szívesen teljesítik a sajt mentes ételek elkészítését, még ha azok nem is szerepelnek az étlapon.
3. Az ásvány víz alapértelmezésben nagy üveget jelent (0,7l) és bátran kérjetek ház borát (vino della casa) akár az ebédhez is, mert nem fogtok csalódni benne! Ja, a kávé pedig automatikusan presszó kávét jelent, és a reggeli időszak elmúltával, amikor fogyasztanak tejes kávékat, délutántól szigorúan tej mentesen, presszóval, vagy ristrettóval zárják az étkezéseket a helyiek.
Róma közelében található Pompei és Herculaneum ókori városok, illetve két órányi autózásra a csodálatos Sorrentói félsziget, amiről bővebben a következő posztomban olvashattok!
Remélem tetszett a bejegyzésem, köszönöm, hogy elolvastad!
xx
Orsi